II. évad - 24. fejezet

//Sziasztook!
Ismét új rész, ismét új izgalmak. Remélem, tetszeni fog mindenkinek az új rész. :3 Jó olvasást! B.//

Bess
Valami zajt hallok kintről. Nagy nehezen megpróbálom a szemhéjamat mozgásra bírni. Sosem voltam korán kelő. Már ha a délután egy órát koránnak lehet mondani. Na, de azért most megérdemlem a pihenést, nem?
Küzdelmek árán, de végül sikerül felnéznem. Odakintről, még a sötétítő függönyön keresztül is, csak úgy árad be a fény, mintha muszáj volna. Feltolom magam ülő helyzetbe, hogy rálássak az egész szobára. Louis nem ül a kanapéjában. Ami azt illeti, totál egyedül vagyok az egész helységben. Az ajtó felé pillantok, ugyanis az résnyire mégis csak nyitva van. Odakint egy nő veszekszik a kisfiával, hogy az miért borította rá a nővérre az ebédet.
- Csak a baj van veled! - kiabálja, hogy szinte belezeng az egész kórház.
- Sajnálom, anya...
- Gondolkodtál volna, mielőtt még megtetted volna! Nem is vagy te beteg, jössz velem haza!
- Hölgyem, kérem nyugodjon meg, ez még nem a világ vége - ez már Jay hangja. Ezer közül megismerném az én kis dokimat. Elmosolyodom rajta, mikor kitárja az ajtót. - Ohh, felébredtél? - kérdezi, ahogy behajtja a hangtalan ajtót. Kezében egy aktatáskát szorongat, amiből néhány papírdarab kiáll.
- Voltak bizonyos tényezők amik zavarták a pihenésem - mosolygok rá. Jay csak megrázza a fejét, és átlépked a szobán. Lerakja a fotel melletti asztalkára a táskáját és felém fordul.
- Borzalmas ez a család. Nem szoktam ilyet mondani, de ezek már az összes nővért és orvost kiidegelik lassan. Na! - csapja össze a két kezét. - Ne róluk beszéljünk. Hogy vagy?
- Sokkal jobban, köszönöm - Jay arcát a megkönnyebbülés apró jelei futnak át. Leül abba a fotelba, ahol általában Louis szokott őrködni.
- Öröm ezt hallani. Ha nem baj itt maradnék egy kicsit - mondja, és elővesz néhány papírt a táskájából. Pár percig egy szót sem szól, ami már kezd igen gyanússá válni, ugyanis ez az ember mindig fecseg.
- Jay, jól vagy? - kérdezem végül, megtörve a csendet. Összerezzen a hangomtól. - Rossz a lelkiismereted? - mosolyodom el.
- Ja, igen. Jól vagyok, csak... - bánatosan belenéz a táskájába. - Kicsit elcsúsztam a fizetéssel... Ki akarnak lakoltatni.
- Micsoda?
- Ne törődj vele, neked most a felépülésed a legfontosabb - erőltet az arcára egy mosolyt, de aggódva nézegeti a papírjait.
- Hogyhogy? Azt hittem, ez az orvososdi jól megy.
- Jól is megy, de már előtte annyi tartozásom volt, hogy nem győzöm fizetni - jelenti ki, ismét belemerülve a számok és betűk aggasztó halmazába. Nem tudok neki mit mondani. Egyszerűen csak azon jár az agyam, hogyan tudnék neki segíteni, mikor belép az ajtón Harry, hóna alatt egy laptoppal.
- Szép napot, álomszuszék! - lép oda az ágyam mellé és egy puszit nyom a homlokomra. - Azt hittem, már sosem kelsz fel.
- Miért, voltál már itt?
- Többször is - hatalmas mosolyra húzza a száját. - De mindig aludtál. Szia Jay!
- Szia Harry. Jaj, tényleg Bess. Harry többször is keresett.
- Köszi, hogy szólsz - mondom a dokinak.
- Nos, engem amúgy is vár a munka. Köszönöm Bess, hogy pihenhettem itt pár percet nyugodtan. Néha egy orvosnak ez felér egy egész nyaralással.
- Bármikor - mosolygok rá, de még mindig nyugtalanít a helyzet. Ahogy Jay kimegy a szobából, Harry azonnal leül mellém és felém fordul.
- Nah, baj van, kicsilány? Nem szoktál ilyen fancsali képet vágni.
- Utálom, hogy ennyire ismersz - mosolyodom el és erőtlenül belebokszolok Harry vállába. Felvonja a szemöldökét és nagyon úgy tűnik, hogy nem hajlandó addig kinyitnia a száját, amíg nem válaszolom meg a kérdését. - Velem nincs semmi gond. Mármint... Van, de mindenről tudsz. Jay... Szóval, lehet, hogy nemsokára nem lesz hol laknia.
- Értem - Harry a távolba meredve gondolkodik el a dolgon. Szinte hallom, ahogy forognak a fogaskerekek az agyában.
- Harry, most ne ezzel foglalkozz - mondom végül. - Tudom, hogy kegyetlennek hangzik, de... Megvan nekünk is a magunk baja. Jay okos srác, megoldja. Ha pedig nem, lesz aki segítsen neki. Ha más nem, majd mi.
- Szeretem, mikor ilyen optimistán gondolkodsz! - ejt egy hatalmas vigyort, majd fél perccel később a laptopja már az ölemben landol. - Gondoltam, feldoblak egy kicsit! - nem bírom ki, hogy ne kuncogjam el magam rajta.
- Hoztál be nekem egy gépet, hogy ne unatkozzak ebben az öröklétnek tűnő időben?
- Hogyne! Ez az én gépem, nem hagyom itt! - szorítja magához a kis szerkezetet.
- Jól van na, mintha el tudnék vele szaladni... - törölgetem már a könnyeimet a nevetéstől. Harry visszarakja az ölembe a laptopot, majd felnyitja..
- Ami azt illeti, elhoztam neked az összes Harry Pottert. Tudom, hogy mennyire szereted.
- Harry, Te egy isten vagy!
- Köszi, sokan mondták már! - kacsint rám, és megnyit egy mappát a gépen, ami tele van a gyerekkorommal.
- Mindig tudod, hogy mi kell nekem...

Louis.
Idegesen fel-alá járkálok a házban, egy-eg pillantást vetve a telefonomra. Tizennégy perc. Tizenöt. Húsz... Zayn-nek nemtelik ennyibe ideérni. Harminc perce várok, míg végül megszólal a csengő. Átrohanok a konyhán, ki az előtérbe, hogy felrántsam az ajtót.
- Na végre, hav...
- Öh... Azt hiszem, nem rám számítottál.
- Ami azt illeti, tényleg nem. Gyere be Kamilla - mondom, azzal félreállok az ajtóból, utat engedve a lánynak. - Mi járatban? - teszem fel a kérdést, ahogy beinvitálom a konyhába. - Kávét?
- Kérek, köszi - válaszolja és leül a konyhapultra. Lopva az óra felé pillanntok. Lassan hét óra, Zayn pedig még mindig nincs sehol. - Aggódunk, Louis.
- Hát öh... Köszi - nem tudok mit válaszolni, így inkább csak csendben felrakom főni a kávét.
- Komolyan. Honey-val sokat beszélgettünk, hogy mit is akarhatsz most tenni és... Ezért vagyok itt. Louis, ne csinálj semmi hülyeséget, amit később még megbánnál.
- Kamilla. Érezted már azt, hogy sínen van az életed? Hogy minden, amit szeretnél, ott van előtted egy karnyújtásra, de valaki ellopja tőled? Mindenem lett volna az a gyerek. El sem tudod képzelni, mennyire vártam rá.
- Te is egy nagyra nőtt gyerek vagy haver. Bocs, nyitva volt az ajtó - reccsen az ajtónak támaszkodó Zayn hangja.
- Mi a francról beszélsz? - kérdezem teljes zavartsággal. Azért vártam ennyit rá, mert azt mondta segít nekem... Nem értem.
- Azért nem siettem, hogy legyen időd gondolkodni. Egy gyerek nem olyan, mint egy plüssmackó, amit ha csak félreraksz, csendben üldögél. Folyamatos odafigyelés kell, éberség, idő... Egy gyerek felnevelése nem csak móka és kacagás. Nem voltál még felkészülve erre. Az, hogy meg akarod boszulni, természetes. De az, hogy eljutsz a tettlegességig, megint nem arra vall, hogy van benned komolyság. Odamèsz és szétvered? Gondoltál már a következményekre? Le is csukhatnak, és akkor aztán tényleg oda miden álmod - köpni-nyelni nem tudok hirtelen. Zayn szavai a velőmig hatolnak. Ritkán szólal fel, de ha igen, az pont elég arra, hogy mindenki konolyan vegye. Szinte kiráz tőle a hideg. Pár percig átrágom magam minden egyes szaván, míg végül rá kell jönnöm, hogy valóban igaza van. Már épp válaszra nyitnám a számat, mikor ismét csöngetnek. Szótlanul otthagyom a kis társaságom és az ajtóhoz sietek. Kitárva azt hirtelen elvakít valami piros fény. Mire kettőt pislogok, a piros kék lesz. A homlokomhoz emelem a tenyerem, hogy lássak és észre veszem a két személyt, akik az ajtómban állnak.
- Segíthetek? - kérdezem udvariasan.
- Louis Tomlinson? - Bólintok. - Letartóztatom.

2 megjegyzés:

  1. Mi?
    Nem tartoztathazjak le!!
    Nem engedem!!
    Nagyon jo! Imádom, várom a kovit!❤❤❤

    ×××All The Love×××

    VálaszTörlés
  2. Szia bocsi hogy így rákérdezek de tényleg nem sértésnek szánom lesz még rész vagy abbahagytad? Még nem rég kezdtelek olvasni de nagyon nagyon teszik és elviselhetetlen lenne ha itt hagynád abba!

    VálaszTörlés