II. évad - 12.fejezet

Sziasztok!
Úgy adódott, hogy ilyen hamar meg tudtam hozni az új részt. Remélem nem okozok csalódást és tetszeni fog! 
Jó olvasást!
A Ti lelkes írótok, Betti.~


Louis szemszöge
Csak pislogok Bess után, hátha csak képzelődöm. Szeretném azt hinni, hogy mindez nem történt meg, és mire felocsúdok, itt lesz mellettem… De nem így van. Csak Harry néz velem farkasszemet.
- Bocs… - morgom neki, és befordulok a szobaajtón. Erőből csapom be, hogy csak úgy visszhangzik szinte az egész épület. Nem, ez nem mehet így. Muszáj lesz kitalálnom valamit, ha nem akarom örökre elveszíteni ezt a lányt. A zsebemhez nyúlok és előhúzom a telefonom. Felhívjam? Vagy csak küldjek neki egy üzenetet? - Egy rohadt nagy fasz vagy, Lotuis William Tomlinson. - emelem a homlokom elé a telefont és összeszorított szemekkel csapkodni kezdem nekicsapkodni. Találj már ki valamit, az istenért. Ne legyél ekkora gyökér. Vajon mit akarhat? Keressem? Békén hagyjam? Adjak neki időt? Mi az isten nyila történik egy nő agyában? Miért nem hallgatott meg? Miért rohant el? Afaszomat. Kopogást hallok az ajtón. Csak pislogok felé. Semmi kedvem nincs kinyitni, de nem is szükséges. Már fordul a kilincs, és egy szőke kobak bukkan fel az ajtóban.
- Zavarok? - kérdezi Niall. Hát hogy az istenbe ne zavarnál?! Senki nem gondol bele abba, hogy mégis hogyan lehetek? Elárulom: Megtörten, reményvesztetten, elkeseredetten… Soroljam még?
- Igen, zavarsz. - válaszolom nyersen, de mintha meg se hallaná, begyömöszöli magát az ajtón. Kezeiben egy-egy sajtburger. Amint beért, már nyújta is felém az egyik bucit.
- Neked hoztam az egyiket. - felvonom a szemöldököm. Niall megosztja velem a kajáját? Hát beteg ez? Biccentve elveszem a kis csomagot és kibontom.
- Öhm.. Köszi.
- Beszélsz róla? - kérdezi kíméletlenül. Nagyot sóhajtva, a számból kilógó fél sajtburgerrel vetem le magam a fotelbe.
- Elment, kész. Ennyi a történet. - foglalom össze röviden.
- Megbántottad.
- Nem mondod? Magamtól rá se jöttem volna… Most komolyan ennyire hülyének néztek? Érzelmileg nullának? Hát kösz, srácok. Először Harry, most Te… Melyikőtök lesz a következő? Tudod mit, szólj rögtön Liam-nek! Ő itt az apuci. Ha tőle megkapom a lebaszásom, máris minden jobb lesz.
- Miért viselkedsz így? - Niall kék szemei a csontomig hatolnak. Olyan naiv. Annyira ártatlan… Sosem érezte ezt a kínt, ami most engem próbál felemészteni belülről.
. Te ezt úgysem érted. - legyintem le és a maradék burgert betömve állok fel a fotelból. Kimegyek az erkélyre, hogy szívjak egy kis friss levegőt, de ahogy kirakom a lábam, már hallok lentről néhány sikítást.
- Mit? Mit nem érthetek, Louis? A barátod vagyok, elmondhatod nekem, hogy mi bánt. Tudom, hogy Bess itt hagyott, Harry mondta, de mégis… Neked nem attól lesz jobb, ha mi emlegetjük fel, hanem attól, ha kiadod magadból. Tudom, hogy mire gondolsz… Hogy én úgysem tudom átérezni azt, amit te… De baszd meg, Louis. Te érezted már azt amit én?
- Mi a faszról beszélsz?
- Arról, hogy egy önző barom vagy és néha próbálj meg a másik agyával gondolkodni. - helyben vagyunk… Már épp nyitnám a számat, hogy visszavágjak, de nem engedi. Folytatja, ahol abbahagyta. - Nem, meg se szólalj, mert igazam van! Sosem tudod elképzelni, hogy a másiknak mi fájhat, vagy mi nem. Érezted valaha azt, hogy felesleges vagy? Hogy rajtad kívül mindenkit szeretnek? És látod rajtam, hogy én ezt érzem? Van kivel megbeszélnem, ahogy neked is lenne, ha nem mennél a saját hülye fejed után. Ébredj már fel, Louis! Nem vagy már gyerek, nem fogja mindenki azt lesni, hogy neked mi a jó és...
- Oké, folytatod az agymosásomat, vagy a lényegre térsz? - vágok a szavába. Hiába van igaza, nem bírom ki, hogy ne szóljak közbe. Egyszerűen felidegesít, hogy ennyire átlát rajtam. Ennyire kiismerhető volnék? Niall, egy szőke kis ír manó és mégis… Többet tud az életről, mint hinné az ember. Mint én hittem volna. Nagyot nőttél a szememben most, drága Horan.
- Az a lényeg, hogy ne dühöngj magadban. Vannak barátaid, akik segíteni akarnak és sose fordítanának hátat neked.
- Jó, akkor mit csináljak? - kérdezem végül halkan. Niall szemei felcsillannak, mosolyra húzza a száját.
- Mondom a tervet!

A Niall-el való beszélgetés igen jót tett. Egyrészt jobban is érzem magam, másrészt nyugodtabb is vagyok, harmadrészt pedig jobban meg is ismerhettem. Tényleg önző voltam, de ezentúl igyekszem többet foglalkozni másokkal, ahogy arra rávilágított. Eltelt egy hónap. Kettő. Végül július lett, ami azt jelenti, hogy Bess-nek nemsokára születésnapja lesz. Addig próbáltam a zenélésre koncentrálni. Ami azt illeti, jobban is, mint szoktam. Nekikezdtem néhány új dalnak, amit javarészt ő ihletett és meg akarom az egyikkel lepni. Az asztalnál ülve, az utolsó sorokat írva megakad a szemem az egyik mondaton: „Te vagy az egyetlen akit akarok a nap végén.” Elmosolyodom. Remélem, hogy tetszeni fog neki. Már csak az a kérdés, hogy hogyan juttassam el hozzá. És mi lenne, ha megírnánk az egész dalt? A szöveg már megvan, zongorán nagyjából csak elpötyögöm… De ez így nem jó. Kíséret kéne… Hmm… És akkor hirtelen, mintha fejbe vertek volna egy serpenyővel, eszembe jut Niall. Tudna kísérni gitáron! Nem gondolkodom rajta túl sokat, átrohanok a szöveggel Niall szobájába, kezemben a kézirattal.
- Niall! Segíts nekem! - mondom, ahogy berontok az ajtón, de csak a nagy sötétséggel találom szembe magam.
- Louis, mi van? - morogja, ahogy felemeli a fejét a párnájáról.
- Alszol?
- Már nem. - ásít egy nagyot. Odarohanok az ágya szélébe és levetem magam mellé.
- Figyelj, írtam egy dalt és kéne hozzá kíséret. - nyomom a fejébe a szöveget.
- Gyere vissza reggel és el is tudom olvasni. - motyogja, miközben visszazuhan a párnájára. - Hajlani kettő van…
- És? - csak pislogok. Egyáltalán nem érzem magam fáradtnak, ami azt illeti, jobban fel vagyok pörögve, mint eddig valaha. - Könyörgöm, Niall, segíts nekem.
- Hahhh, jól van. - morogja és eldobja a szoba másik végébe a puha párnáját. - Hol kezdjük?

Bess szemszöge
Eltelt egy hét. Kettő, sőt három is. Lassan már kezdtem úgy érezni, hogy be vagyok zárva. Egy madár voltam, aki el akart repülni, mégse tudott. Akinek ott volt az orra előtt az színtiszta égbolt, mégis visszatartotta valami valami. Valami, amit Louis Tomlinsonnak hívtak. Csak néztem, ahogy a tökéletes világában tökéletes külsővel, tökéletesnek beállított élettel napról napra omlik össze, miközben én egyre jobban kezdtem feladni a harcot már magam ellen is. Ő kapott minden nekem szánt pofont az élettől helyettem is. Neki szólogattak be, míg én csak ültem a saját kis börtönömben. Messze tőle, messze mindattól, amit miattam érezhet. Kiléptem az életéből és még így is miattam szenved. Hogy lehettem ennyire önző? Mióta tartom láncon azt, akit a legjobban szeretek? Mióta tart Ő láncon engem? Nem tudok szabadulni tőle. Ez lenne az életem? Egy kihalt szobában ücsörögve várva arra, hogy minden nap lenyugodjon a nap? Csak bámultam ki a londoni lakásom szobájának hatalmas ablakán. A nap már lenyugvóban volt, narancssárga sugarai épp csak ki-ki kukkantottak a magas házak mögül. Menekülni akartam. Messzire. De nem volt hova. Most egyedül vagyok a saját gondolataimmal, mégsem érzem szabadnak magam. Nem érzem magam jól. A csillogás, a rivaldafény... Nekem ezek nem kellenek, mégis mindig visszahallok mindent, ami velem kapcsolatos. És Louis? Őt is tönkre fogják tenni hamarosan ezek a hírek. A gondjaira még én is rápakoltam egy lapáttal... Mit lapáttal? Egy komplett konténerrel. Nem mehetek el egy boltba úgy, hogy ne ismernének fel, hogy ne kurvázzanak le, hogy ne tegyenek rám megjegyzéseket. Mindenhonnan azt hallottam vissza, mekkora szemétláda vagyok, miért kavarok Louis-val, miközben Harry-vel vagyok, s a többi. Hogy igazából mi történt… Nos azt rajtunk kívül senki sem tudta.
Belefáradtam. Egyszerűen már nem éreztem magam ugyanannak az embernek, mint az utam kezdete előtt. Életvidám voltam, elvicceltem mindent, ma pedig már a számat se merem kinyitni.
- Bess... - zökkent ki gondolataimból a már jól ismert hang. Az a személy, aki azóta velem van, amióta hazaköltöztem. Összerezzenek, hiszen... Annyira elmerültem a saját kis világomban. El is feledkeztem róla, hogy Edward itt van velem. Mellettem… A nappalim kanapéján ülve azon rágom magam, mennyire elcsesződött az életem...Nem vagyok normális.
- Tessék? - szólok vissza. Hangom akaratom ellenére erőtlen.
- Ideje lenne már végre összeszedned magad. - mondja és egy bögrét nyom a kezembe. - Tea. Jót fog tenni. Hideg, ne aggódj. - ahogy kimondja, Harry ugrik az ölembe. A kis fekete szőrcsomó, aki a bárányra emlékeztet minden egyes alkalommal. Imádom a cicámat, de… Fáj, hogy rá emlékeztet. Akárhova megyek a lakásban, mindenhol belefutok a fiúk emlékeibe. Nem hagynak egyszerűen nyugodni…
- Köszönöm. - motyogom és elveszem a bögrét.
- Bess, kérlek, csak egy kicsit mozdulj ki. Meg fogsz őrülni, ha idebent töltöd az egész nyarad.
- Nem tehetem. - válaszolok és a hasamra teszem a kezem. A pocakom már igen elkezdett gömbölyödni. Már csak az nem látta, hogy terhes vagyok, aki vak. - Louis miatt nem.
- Nem értelek, esküszöm.
- Ha kilépek azon az ajtón, megint bekavar a sajtó, megint én folynék a hírekből és nem szeretném, ha Louis vagy Harry, vagy akár Liam, Zayn vagy Niall miattam érezné rosszul magát.
- Lehet, hogy örülnének is, ha hallanak felőled.
- Nem kíváncsiak ők rám. - vonom meg a vállamat. Hátradőlök a kanapén és nézem a TV-ben épp pörgő mozgóképeket. Valami mese. Rápillantok a dolgozóasztalomra. Be kellene fejeznem a következő képregényemet, ha enni akarok a következő hónapban…
- Ne beszélj hülyeségeket. - mondja Ed és feláll. - Szerintem csak nem akarnak zavarni.
- Hát nagyon jól esik, hogy annyira nem méltatnak, hogy megkérdezzék, hogy a gyerek hogy van.
- Biztos megvan a maguk oka.
- Ja, biztos. - jelentem ki. Edward csak pislog rám és a fejét csóválva távozik. Mi lett belőlem? Ki ez a szörnyeteg?

Másnap reggel csengetésre ébredek. Elaludtam a kanapémon… Szuper, ennyire szétszórt is csak én lehetek. Feltápászkodom és az ajtó felé lesek. Ki lehet az korán reggel? Odabattyogok és a kilincsre teszem a kezem, mikor meghallom odakintről az érkezők hangját. Megtorpanok. Ez Louis és a másik hang, amit hallok, Niall-hez tartozik… Nem tudom lenyomni a kilincset. Nem megy. Félek, hogy mi történik, amint kitárom az ajtót. Nincs erőm ahhoz, hogy megint találkozzak vele. Vele, aki ennyire felforgatta az életem. Csak állok az ajtó ezen oldalán, ő pedig a másikon. Köztünk egy láthatatlan fal és csak rajtam múlik, hogy átengedem-e rajta… Megint. Tanácstalan vagyok, fogalmam sincs, mit kéne tennem. Hagyjam őket a fenébe, és tegyek úgy, mintha itthon se lennék? Vagy engedjem be őket az ajtómon, ezzel együtt újra az életembe?
Mi az istent csináljak?!
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Hablabla szokásos szöveg.

Írjátok meg nyugodtan, ha pozitív, ha negatív a véleményetek, nem harapok.
Köszönöm, hogy elolvastad!
Ha tetszett a sztori csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ITT
az író, Betti

6 megjegyzés:

  1. Kedves Bernadette!
    Köszönjük, hogy hamarabb kaptunk részt!
    Szemely szerint nekem nagyon tetszett.
    Remélem még is csak beengedi a fiukat azon az ajton...es talan tisztazni is tudjak a tortenteket.
    Koszonom hogy olvashattam ezt a reszt is!
    Kellemes hétvégét!
    Szia
    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm a kedves szavakat. Örülök, hogy tetszett és sajnálom, hogy a következő résszel ennyire sokat kellett várni :)
      Remélem hasonlóképp jól telt az a pár hét(vége):D
      B.

      Törlés
  2. Naneeeee!!!! Ha nem fogja kinyitni azt a retkes ajtót agyoncsaplak!!! Halloood??? (Nyugi ne félj, nem bántok :33)
    Deee most miért csinálod eeeezt??? :(
    Puszi: Andi:**

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kell egy kis egészséges szívfelpörgetés ;D
      izgalomizgalommm
      nah de most komolyan: nem direkt esküszöm. (de) :DD

      Törlés
  3. Szia!
    Kb. 1 hete kezdtem el olvasni a fanficeset, és már az elején imádtam. Ahogy folytatódott a sztori, egyre jobban beleszerettem, s bár ez a szerelmi háromszög nekem sosem jön be, itt még ez is egészen jó, csak gratulálni tudok hozzá. Remélem egyre gyakrabban fogod hozni a részeket,hogy egy ilyen elközelezett és igazán rajongó típusú olvasód is lett.
    Puszi:Zita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszi szépen, épp a minap néztem bele az első részekbe és...Borzalmas a fogalmazás, viszont örülök, hogy te nem így látod :D Igyekszem minél izgalmasabbra formálni a történetet, a háromszöget is próbálom minél életszerábben visszaadni, hátha sikerül. Igyekszem rendszeresebben és gyakrabban írni, csak sajnos nem mindig engedi az időm. :)
      Nagyon-nagyon köszönöm, remélem a továbbiakban sem fogok csalódást okozni.
      puszillak! B.

      Törlés