II.évad - 10.fejezet

Sziasztok! 
A mostani rész egy hajszálnyival hosszabb lett, mint amiket írtam mostanában és így se úgy végeztem vele, ahogy eredetileg akartam, de az áttolódik a kövi részbe. :D Remélem, tetszeni fog! 
Jó olvasást kívánok! 
A Ti hű írótok, B.- 


Louis közelében mindig megnyugszom. Biztonságban érzem magam vele, mert tudom, hogy bármikor számíthatok rá, bármi baj van. Jelenleg olyan lehetek, mint valami bújós kiscica. Kényelmesen beleülök az ölébe és a nyakába csimpaszkodva ölelem, miközben azt kívánom, bárcsak sose szűnne meg ez a pillanat.
- Tommo... - mondom még egyszer halkan. Máshogy cseng ez a név, mint mikor utoljára mondtam. Szeretetteljesen, személyesen. Mintha egyedül csak én hívnám így az egész világon, pedig tudom, hogy nem így van. Elmosolyodom rajta. Nem szól semmit, csak csendben nézi, hogy mit csinálok. A karján lévő szarvasos tetoválásán barangolnak az ujjaim. Sosem gondolkodtam azon, hogy mit is jelenthetnek ezek a tetoválások. Sorban nézegetem őket, kérdezősködni azonban nem akarok. Majd elárulja, ha úgy adódik. Végigsimítok a karján és megállnak az ujjaim az idézőjelein. A gördeszkázó pálcikaember, vagy egy földgömb még talán egyértelmű, de ezt nem tudom hova tenni. - Lou, mit jelent ez a kezeden? - kérdezem félénken. Nem szeretnék olyan pontot tapintani, amit nem kéne.
- Melyik? - néz rám.
- Ezek. - ujjammal gyengéden megdörzsölöm az apró írásjeleket és félve nézek fel a szemeibe. Elmosolyodik.
- Sok tanácsot adok és sokat idézek. Emellett rengeteget beszélek is, de szerintem ez feltűnhetett már. - kuncog magában. Elmosolyodok a válaszon és csak nézegetem a többit.
- Én nem szoktam sokat beszélni, ellenben nagyon sokat gondolkodom. - mondom neki halkan.
- Igen, feltűnt. - válaszolja. Lassan közelebb hajol hozzám és puha ajkait hozzáérinti a homlokomhoz. Eltelik így néhány másodperc, ujjaimmal tovább simítok még egy-két tetoválásán, a Far Away feliraton azonban megint elidőzik a tekintetem. Kicsit jobban belegondolok a lehetséges jelentésébe. Biztosan azt jelképezi, hogy az otthonától van messze, ami szöget üt a fejemben. Már majdnem egy éve nem jártam otthon, Magyarországon. - Érdekel? - kérdezi hirtelen.
- Az összes tetoválásod érdekel, csak... Elgondolkodtam.
- Micsodán? - kérdezi, hangjában valódi érdeklődés cseng. Még mindig nem tudom feldolgozni, hogy ez az ember figyel rám.
- Messze vagyok mindentől, ami az eddigi életemhez kötődik és nincs más nekem, csak te. Ez kicsit ijesztő. - leszegem a fejem, ahogy végigfut az agyamon egy gondolat. Ki vagyok szolgáltatva ennek a fiúnak, és úgy kell táncolnom, ahogy ő fütyül, ám ezt cseppet se bánom. Szeretem és ez a lényeg, nem?
- Egy szavadba kerül, és már látod is a családodat. Ha bármi baj van, ne félj kinyitni a szádat, Bessy. Tudod, hogy én mindig itt vagyok. - jelenti ki mosolyogva a fiú. - Egyébként nekem is ezt jelenti.
- Mármint a családod? - pislogok újra a felirat felé.
- Igen. Bár nagyjából mindig távol vagyok tőlük, tudom, hogy mindig itt lesznek velem. Ez eléggé csöpögősen hangzik, nem gondolod? - neveti el magát, amivel engem is halk kuncogásra késztet.
- De. - mondom halkan és mosolygós szemeibe nézek. Ekkor furcsa hangot hallok, mintha...
- BASSZUS A VÍZ! - csattan fel Louis hirtelen és olyan gyorsan ugrik fel az ágyról, hogy még pislogni sincs időm, nem hogy észrevenni azt, hogy le is lök. Fénysebességre kapcsolva rohan be a fürdőbe, hogy elzárja a csapot, de amint eltűnik a szemem elől (és ezzel egyúttal a földről nézem az eseményeket), csak egy nagy csattanást hallok. Halkan kuncogok. Ez biztos elvágódott itt nekem... Elvigyorodva tápászkodok fel, hogy megnézzem, mi a helyzet a fürdőben.
- Lou, jól vagy? - szólok be a helységbe, ahogy az ajtajához érek. Louis széttárt karokkal és lábakkal fekszik a földön, a plafont bámulva.
- Várj egy kicsit, amíg belefulladok a szégyenembe. - mondja teljesen komolyan. Próbálom nem hangosan kiröhögni, miközben óvatosan, a vizes csempén lépkedve közelítem meg a megtelt kádat, amiből folyamatosan folyik a víz. Ellépkedek Louis mellett, aki még csak rám se néz, de még csak nem is pislog. Biztos épp próbál láthatatlanná válni. Elzárom a vizet és ránézek a fekvő fiúra. Mozdulatlan marad továbbra is, ám a szemeit rajtam tartja.
- Louis, kelj fel. - elnevetem magam.
- Nem, jó nekem itt. - mondja, ismét a plafont nézve.
- Lou... - mondom, már szinte röhögve és a kezét megfogva próbálom felrángatni, de csak nem hagyja magát. - Tomlinson, ne csináld ezt velem! - rángatom, de nem akar felállni. - Mi a fenét csináljak veled? - adom fel végül, elengedem a kezét, ami erőtlenül visszazuhan a vízbe.
- Csak hagyj itt meghalni. - mondja.
- Borzalmas vagy. - nevetek, ahogy kivonulok a helységből. Előtúrok magamnak tiszta fehérneműt, meg a köntösömet és visszavezetem lépteimet a fürdőbe. Louis még mindig ott fekszik a földön, a hideg kövön, a tócsában, én pedig úgy gondolom, nem zavarom meg a kis pihenését. A kád mellé lépkedek, átlépve őt is és elkezdem kiengedni a vizet. Amíg a lefolyón folyik lefelé a temérdek mennyiségű habos víz levetkőzöm. Louis felé pillantok, aki még mindig a plafont bámulja. Hangosan sóhajtok, direkt, hogy meghallja, és próbálom a kádba bemászós számomat kicsit szexisebbre fogni. Beleülök a kellemesen meleg – már szinte forró – vízbe és csukott szemmel hátravetem a fejem. Várok pár másodpercet és csak élvezem ezt a kényeztető fürdőt, mikor megérzem a lábamon az ő bőrének melegét. - Hoppá, hát mégsem szeretnél még meghalni? - nevetek, de a szemeimet nem nyitom ki. Louis meleg kezei végigsimogatják a lábszáramat.
- Hát úgy gondoltam, van jobb elfoglaltságom is... Na meg a látvány se utolsó. - hallom a hangjában, hogy mosolyog. - Ez akkor is vér ciki volt. - morogja.
- Jaj már, ember vagy. Örülj neki, hogy nem esett semmi bajod. Na meg, hogy nem kamerák előtt estél hanyatt.
- Igen sok nézettsége lenne, ha felkerülne valahova, az, ahogy hátrabaszódtam. - hangos nevetését visszaütik a csempék.
- Akkor legközelebb felveszem videóra. - mosolyodom el és résnyire nyitva a szemeimet kémlelek ki. Lou figyeli minden egyes mozdulatomat. Felülök és egy puszit nyomok a szájára. - Lou, ez a kád egész nagy...
- Hmm? - néz fel a szemeimbe. Értetlenség ül az arcán.
- Lennének tippjeim, hogy hogyan üssük el az időt a koncertig. - mosolygok rá, az ő arcára pedig kiül egy kaján vigyor.

Harry szemszöge
A rajongók már igazán fel vannak tüzelve. A nevünket ordibálva várják, hogy néhány másodperc múlva láthassanak minket élőben játszani. Ilyenkor mindig rám jön egy kisebb fajta gyomorgörcs. Teljesen mindegy, hányszor álltam már színpadra ennyi ember előtt, egyszerűen hihetetlen ez a tömeg és az, hogy mindannyian ránk kíváncsiak. Öt egyszerű srácra, akik szerencsét próbáltak az X-faktorban. Elmosolyodom a gondolatra. Ugyanezek a gondolatok pörögnek végig az agyamon minden egyes koncert előtt. Kíváncsi leszek a közönségre. Egy utolsó tweet:
"Felkészültél, Dubaj?"
Hallom, ahogy hátul a srácok visszaszámolnak. Már csak néhány perc és mi jövünk.
- Izgulsz, Harry? - karolja át a vállamat Louis. Persze, tudja, hogy mennyire össze tudom fosni magam egy ekkora koncert előtt, és ő meg visszaél azzal, hogy egyáltalán nem izgul. Szégyelld magad, Louis Tomlinson.
- Úgy nézek én ki? - kérdezek vissza, próbálom elviccelni a dolgot.
- Hát ami azt illeti, eléggé olyan színed van, mint egy két hetes vizihullának. - jelenti ki megvonva a vállát a fiú.
- Mi? - pánikolok be. Ha eddig nem éreztem magam rosszul, na majd most.
- Nyugi már, csak vicceltem, viszont most tényleg elég sápadt lettél. - kuncog magában a fiú. Kifogom tekerni egyszer a nyakát, az biztos.
- Jaj, hagyj már! - legyintem le és próbálom leküzdeni a gyomromban elhatalmasodó érzést. Mindent ki fogok adni magamból itt és most. Megtámaszkodok egy oszlopon és a fejem lehajtva próbálok nagy levegővételekkel lenyugodni.
- Csak egy koncert, Harry... Csak egy koncert. Csináltál már ilyet számtalanszor...
- Aranyos, hogy ennyire izgulsz még most is. - hallom Liz hangját magam mellől. Felnézek a lányra. - Harry, jól vagy? - vált az arca hirtelen aggódóvá.
- Igen, miért?
- Mert úgy nézel ki, mint egy vizihulla. - mondja és egy üveg vizet tart elém.
- Ma már mondta ezt nekem más is. - mosolygok rá, de azért a vizet elveszem és kortyolok belőle néhányat. - Ha elkezdődik, már semmi bajom. Ez amolyan... Koncert előtti pánik.
- Értem, de azért nem normális, hogy az ájulással küzdesz. - mondja és szinte éget, ahogy néz. Aggódik értem, mégis próbál távolságot tartani. Nem jó ez így.
- Megleszek, ne aggódj. - mosolygok rá, hogy megkönnyítsem a dolgát.
- Jól vagy, Harry? - lép oda Niall. - Ennyire még nem néztél ki szarul koncert előtt.
- Ne is mondd. - mondom és hirtelen olyan érzés fog el, mintha a tüdőmet valami összeszorítaná. Kapkodok a levegő után, hogy jusson a tüdőmbe is valami és egyszerűen csak el akarok menekülni erről a helyről.
- Harry, Harry! Figyelj rám! - Liz megfogja mindkét vállam és magával szembe állít. Csak pislogok rá, tágra nyílt szemekkel. Én itt fogok megfulladni. - Harry, vegyél egy nagy levegőt. - aha, könnyű azt mondani... - Harry, próbáld meg! - jelenti ki. Niall-re nézek segítségkérően, ő pedig ugyanolyan döbbenettel bámul vissza rám, ahogy én rá. - Harry, figyelj rám! - visszafordítom a fejem a lányra. - Csukd be a szemed! - úgy teszek, ahogy kéri. Lehunyom a szemeimet és megpróbálok úgy tenni, ahogy mondott. Hogy is kell levegőt venni...? - Nagy levegő... - Érzem, ahogy a tüdőm megtelik levegővel. - Kifúj. - mondja és követem az utasítását, de csak nem jobb. - Harry... - hangja egyre halkabb. A szemeimet már ki se nyitom... Aztán... Hirtelen megérzem puha ajkait az arcomon. Kinyitom a szemeimet és csak pislogok magam elé... Nézem, ahogy a lány visszahajol előbbi helyzetébe. - Nagy levegő... - mondja és csinálja, mutatván, hogyan csináljam. Végre sikerül és a fojtogató érzés is elmúlt.
- Pánikroham? - kérdezi Niall.
- Igen, az volt. - válaszol Liz, a szöszi felé fordulva. - Ilyenkor vagy a légzésgyakorlatok jönnek be a legjobban, vagy ha az nem használ, a legjobb, ha elvonod a figyelmét. - magyarázza mosolyogva.
- Köszi, ügyelni fogok rá. - mondja Niall és aggódóan rám néz. - Jól vagy, Haver?
- Sokkal jobban. - mosolygok rá. Ugyan még a levegővétel akadozik, de már kilóméterekkel jobb, mint az előbb.
- És én nem kapok puszit? - lép oda Louis a lányhoz. Tehát látta az egészet.
- Te szerencsehozó puszit kapsz, nem figyelemelterelőt, mert még elfelejtesz énekelni. - nevet a lány és átkarolva Louis derekát fonódnak össze egy csók erejéig. Félrefordítom a fejem. Örülök nekik, de belül engem szétmar egy kígyó. A féltékenység.
- Felkészültetek? Kezdünk! - szól Liam. Beállok a lépcső aljára. El akarom felejteni, el kell terelnem a figyelmem...
Fények, sikítások... Én jövök.
- Sziasztok, mi vagyunk a One Direction! Örülünk, hogy találkozhatunk veletek! - több ezer lány áll velem szembe, és mégis... Engem csak az az egy érdekel a hátam mögött.

Remélem, tetszett! Továbbra is várom a kommenteket, véleményeket, postagalambokat :D Írjátok meg nyugodtan, ha pozitív, ha negatív a véleméynetek, nem harapok ^^
Köszönöm, hogy elolvastad!
Ha tetszett a sztori csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ITT
az író, Betti

16 megjegyzés:

  1. Naggyon jó lett! Szegény bessy... lou fogja és lebassza a földre a terhes barátnőjét =D én inkább lounak szurkolok, sajnálom harryt de persze így izgi a sztori! Nagyon jó lett a rész, minél előbb hozz újat! Puszi<3

    VálaszTörlés
  2. Imádtam!Fantasztikus lett.Alig várom a kövit!
    Szép hétvégét! :)
    xx Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, és ugyan azóta már eltelt pár nap (...) szintúgy szép hétvégét!:D

      Törlés
  3. Imadom folytasd gyorsan !!! *.* ❤❤❤

    VálaszTörlés
  4. Gyorsan újat :)) Nagyon jó :3 *-* *.*❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  5. Remek rész. De nyílván ez nem új info. Nagyon várom a következket! Lepj meg minket minél hamarabb!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, bár kissé nyugisabb ez a rész, mint általában szokott lenni:D Igyekszem!:)

      Törlés
  6. Imádom a blogod.. Nincsenek rá szavak, hogy mennyire. ❤❤❤
    Siess az új résszel *-*

    VálaszTörlés