II. évad - 1.fejezet

Sziasztok!
Nos... Azt hiszem, nem kellett túlságosan sokat várnotok a második évad első részére ;)
Remélem, hogy ilyn tempóban tudom folytatni az írást, ugyanis most kezdődik nekem csak a nyár, de ahogy tudom, jövök és hozom nektek az új részeket :)
Nos én úgy vettem észre, hogy egyre jobban írok (nem, nem vagyok egoista, csak az első részhez képest szebben fogalmazok... azt hiszem)
Na de a rész... Oh, hát itt is van!
Remélem hasonlóképp fog tetszeni, mint az első évad, ha nem jobban! :)
Jó olvasást! B~


Nagyon sok víz folyt le a Temzén azóta, hogy Will halálhírét megkaptam. Ledöbbentett. Nem akartam elhinni. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Fojtogatott a kétségbeesés. Hiányzott. A temetésére Louis elkísért ugyan, de akarva-akaratlanul csak azon tudtam gondolkodni, hogy mi lett volna akkor Will-el, ha nem találkozok vele. Velük. Talán Will-el lennék és boldogan, problémáktól és izgalomtól mentesen élnénk a mindennapjainkat... Nem tudom.
Azt viszont pontosan tudom, hogy mi történt vele. Ed elmesélt mindent. Will-t végül az az ember kapta el, akit ő akart elkapni. Új életet akart kezdeni, erre véget vetett neki az a patkány. Ed azt tanácsolta, inkább ne ártsam bele magam az ügybe, mert a végén még nekem is bajom eshet. Majd ő elintéz mindent. Hogyne. Attól, hogy nyomozó az illető, még ugyanolyan emberi lény, mint bármelyik másik ember.... De megbízom Ed-ben és a szavát adta, hogy megtalálja Will gyilkosát.
Apropó Will. Ez a legszörnyűbb dolog, ami történhet bárkivel is. Mikor valaki végre megtalálja a helyes utat és hirtelen lesz vége... A történtek hatására hát... Begubóztam. Nem mentem semerre, bezárkóztam egy hatalmas fal mögé, amin senkit nem engedtem át. Még sokáig Louis-t se. Nem foglalkoztam semmivel. Egyszerűen minden kiment a fejemből. Nem néztem a TV-t, nem kapcsoltam be a gépemet, alig ettem, nem foglalkoztam a gyógyszereimmel, nem mentem ki a postáért, nem hallgattam zenét, mire elmentem bevásárolni, elfelejtettem miért is indultam... Ilyen apróságok. Elhanyagoltam magam. De rohadtul.
Két hónapig csak bent kuksoltam a saját magam által kreált álomvilágomban, ahol minden szép és jó. Nem akartam foglalkozni a valósággal. Csak... Szerettem volna boldog lenni. Boldognak látni körülöttem mindenkit, akit szeretek. Will-t, Lou-t... Magamat... De ez csak a fejemben létezhet. A valóságban nincs Happy end.

A turné már majdnem két hónapja ment. Harry próbált meggyőzni arról, hogy menjek velük és ahogy megbeszéltük, dolgozzak is. Nem voltam képes rá. Egyszerűen nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy még Will halála után is jól érzem magam. Pedig ilyenkor nem lehet mit csinálni. Gyászolni. Az az egyetlen dolog, amit tehet az ember. Nem tudtam jól érezni magam nélküle. Akkor még.

Egyszer csak nézegetni kezdem a naptáramat. Március tizennegyedikén Taiföldön koncerteznek a srácok. Ma pedig még csak tizenkettedike van. Úgy döntök, meglepem őket a jelenlétemmel. Legalább kimozdulok valamerre. Jót tenne egy kis levegőváltozás, hátha kiragadna a szürkénél is szürkébb hétköznapjaimból. Ahogy ezt kigondolom, csörögni kezd a telefonom a dohányzóasztalon. Odalépkedek és elmosolyodom, ahogy a kijelző a "Lou" nevet írja ki. Boldogság tölt el és valamiféle megkönnyebbülés suhan át rajtam.
- Szia drága! - hallom csilingelően angyali hangját. Na igen. Ha ő nincs, akkor omlottam volna teljesen össze. Gyorsan szalad át a fejemen a gondolat, hogy ő az én őrangyalom. És valóban. Valahogy Louis mindig itt van, ha nehéz helyzetbe kerülök... Mondjuk eddig saját maga kreálta őket, amiért kínos helyzetekbe kerültem. - na jó, én se vagyok szent- de mindig kihúzott a bajból. Ahogy a mostani depressziómból is. - Hogy vagy?
- Köszönöm, jól. Legalábbis most, hogy hívtál már sokkal jobban. Örülök, hogy nem mondtál le rólam még most sem. - mondom a telefonba. Ahogy kimondom ezeket a szavakat, tudatosul bennem, hogy akár le is léphetett volna tőlem, amilyen használhatatlan emberré váltam. Ez ad valamiféle löketet a következőkre. Megváltoztatom az életemet. Már csak Will-ért is. Biztosan azt szeretné, ha boldog lennék. Louis pedig nem hagyott itt a depressziómban úszni, pedig megtehette volna. Na jó. Akkor kezdjünk el élni. - Louis, arra gondoltam, hogy a tizennegyedikei koncertre ellátogatnék hozzátok. Hiányzol. Meg a többiek is.
- Én lennék a legboldogabb ember a világon, ha eljönnél. Küldök repülőjegyet!
- Jaj, Lou, nem kell. - kuncogok magamban. - Ki tudom fizetni, ne aggódj.
- Ragaszkodom hozzá! - jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon. Az egyetlen reakcióm a kijelentésére az, hogy megforgatom a szemeimet. Nem tudom, mikor akarja felfogni, hogy nem a pénzét akarom költeni.
- Jól van, legyen. - mondom végül és leülök a bárpulthoz. - Hiányzol, Lou. - motyogom halkan a telefonba. Már pár hete nem láttam. Folyamatosan csak mennek és mennek, így semmi ideje nincs rám. Hogy is van ez a közmondás a heggyel és Mohameddel? Elnevetem magam.
- Te is nekem, Bessy! Hamarosan látlak! Ha rajtam múlik, még ma!
- Azért hadd pakoljak még össze magamnak, mielőtt küldesz értem egy magánhelikoptert.
- Van elég hely a ház előtt? - kérdezi lelkesen.
- Nem mondtam komolyan. - kuncogok és már lelki szemeim előtt meg is jelenik egy olyasféle jelenet, hogy Louis egy magángéppel landol a házam előtt, hogy elvigyen magával. Milyen romantikus is lenne. Egyes hercegek fehér lovon jönnek. Az enyém helikopteren.
- Pedig megtehetném. - mondja. Szinte látom magam előtt, hogy a vonal másik végén vigyorog. Ajj, rettenetesen hiányzik.
- Tudom, hogy a hatalmas Louis Tomlinson, a mindenható megtehet dolgokat, de szeretem az egyszerűséget. Ha foglalsz nekem repülőt, már az is bőven sok, mint amit kérnék tőled.
- Ne beszélj már hülyeségeket! A barátnőm vagy... Jó, hogy költök rád!
- De nem kell!
- De.
- Nem.
- De.
- Louis...
- De.
- Hagyd már abba.
- De.
- Lerakom... - nevetem el magam és már éppen nyúlnék a gombhoz, mikor meghallom, ahogy halkan azt mondja:
- Szeretlek. - ám ahogy ezek a szavak elhagyják az ajkait, hangzavart hallok a vonal másik végén.
- Liz az? SZIA LIZ! - hallom Harry összetéveszthetetlen hangját.
- SZIA BESS! - ez most Niall volt. Ordítanak, és a telefont kicsit távolabb is kell tartanom, hogy ne süketüljek meg.
- Sziasztok srácok! Értem akkor is, ha nem ordítotok. Még szükségem van a dobhártyámra. - nevetek és csak remélni tudom, hogy hallották, amit mondtam.
- Mikor jössz? - hallom Niall aggódó hangját.
- Ha Lou-n múlik, pillanatokon belül. - nevetek és hallom, hogy ők is. A srácok valamit motyognak, amit én ugyan nem értek, de Louis tisztán.
- Fiúk, ne már... Na jó, leteszem. Nemsokára látlak!
- Úgy legyen! - válaszolom és lerakom a telefont. Hetek óta ez az első jó dolog, ami velem történt. Egy hatalmas mosollyal trappolok át a lakáson, hogy előkerítsem a bőröndömet. Na meg a rajzcuccaimat. Valahol porosodnak... Oh, hogy mennyire elhanyagoltam minden hobbimat az elmúlt időben... Szégyellem is magam miatta. Nem eshettem ennyire szét... Ahogy pakolászok, nem telik bele pár perc, kapok egy sms-t Lou-tól, hogy három óra múlva indul a gép, amit lefoglalt. Pompás, siethetek mindennel. Még le se fürödtem! Gyorsan bedobálok néhány cuccot a bőröndömbe és rohanok, hogy legalább megmosakodjak kicsit és elviselhető fejem legyen út közben.

Pár óra múlva már a felhőket nézegetem a repülő ablaka mellől. Csodálatos érzés repülni. A hihetetlen szabadságérzet mindennel felér. Olyan kicsinek tűnik minden, mintha a világ csak az én kezemben lenne... Na jó, meg még annak a pár embernek a kezében, aki velem egy gépen utazik. Szinte mindent kitöröl a fejemből ez az eszméletlen utazás. Mintha semmi problémám nem lenne. Csak élvezem, ahogy repülök a felhők fölött és azt kívánom, bárcsak soha nem érnék földet. Itt annyira.. Nyugodt minden. Elbóbiskolok, sőt már-már alszok is, mikor megérkezünk a Suvarnabhumi repülőtérre. Már este van, mire odaérek, így hát minden gyönyörűen ki van világítva. Szinte még fel sem fogom, hogy hol vagyok, meglátom Louis-t a váróban. Figyeli, hogy hol vagyok, miközben épp néhány autogramot oszt. Olyan aranyos, ahogy ott áll és kedvesen válaszolgat minden kérdésre. Halk nevetés hallatok, aztán úgy döntök, hagyom még egy kicsit a rajongóival. Addig elindulok és megkeresem a bőröndömet.
- Bess! Hát te hogyhogy itt vagy?! - hallok egy ismerős hangot a hátam mögül. Megfordulok és egy rég nem látott ismerőssel találom szembe magam.
- Hát te...?


Köszönöm, hogy elolvastad!
Ha tetszett a sztori csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ITT
az író, Betti

6 megjegyzés:

  1. Szia!

    Talán egy hete,hogy rátaláltam a blogodra.Egyszerűen imádom.Egyedi,különleges,izgalmas.Minden nap megnéztem,hogy van-e új rész,mert egyszerűen fantasztikus.Ez a rész is elképesztő lett,csak úgy,mint a többi.Lou annyira aranyos.És Bess is.Makacsak,de egyben zabálnivalóak. :D
    Fantasztikusak a karakterek és nagyon változatos a történet cselekménye,ami persze csak is a jó fantáziád és a fantasztikus írói képességed érdeme.Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon várom már a kövi részt.Pont az izgalmas résznél abba hagyni...De megértem,és már megszoktam,mert kell az érdeklődésfentartás.Röviden tömören ennyi. :D (Igaz,hogy hosszú lett egy picit,de ez még csak a leegyszerűsített változata annak amit mondani/írni tudnék.)
    Imádom a blogod és téged is. <3
    Xoxo Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, nagyon jól esnek ezek a sorok! :) Próbálom egyedire csiszolni, ahogy csak tudom és ezek szerint nem lövök annyira mellé. :D
      Hamarosan jön a következő rész:) Remélem nem okozok csalódást!
      B.~

      Törlés
  2. Szia 😊
    Imádom a blogod !😄
    És nagyon surmó vagy,hogy itt abbahagytad 😀

    VálaszTörlés
  3. Hali :)
    Rendszeres olvasód vagyok, ajánlom is mindenkinek aki csak blogot kér a Happilyt imádom, kevés olyan blog/fanfiction van ami meg tud fogni, de ez nagyon jó, nincs benne az a tipikus dolog ami másban, különlegesek a szereplők, tetszik, ahogy megfogalmazol minden kis mozzanatot, de nem unalmas a dolog.
    Nagyon ügyes vagy, és szerintem ezzel, többre is vihetnéd, mármint az írói pályán, van fantáziád és türelmed is megfogalmazni a dolgokat
    Igaz h kikészít, hogy várnom kell a kövi részre de szeretem
    U.i. ezt nem mint fan, vagy rajongó hanem mint irodalom szakon tanult, egyetemes csaj mondom :3
    Sok sikert

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Jesszuskám, köszönöm! Nagyon-nagyon meghatsz ezzel! De komolyan. Remélem, a továbbiakban is tudom hozni mindazt, amit felsoroltál.
      Fel sem fogom igazából, hogy mit írtál.. Várj, amíg magamhoz térek :D
      Nagyonnagyonnagyon köszönöm! Próbálkozom :)
      B~

      Törlés