I. évad - 26.fejezet

Sziasztok!
Hát... Megint nem szerda van. Úgy látszik mostanában szeretem sokkal előbb hozni a részeket.
A kövi kissé nyugisabb, izgalommentesebb rész lett. Amolyan... Vihar előtti csend. 
Azért remélem hasonlóképp fog tetszeni, mint az előzőek:)


Nagy feketeség. Ez minden, amit látok. Néha hangokat hallok, de fogalmam sincsen, hogy valóságosak-e, vagy csak a képzeletem játszik velem. Van, hogy alakokat látok magam előtt, van, hogy repülök. Van, mikor csak víz folyását hallom és van, amikor fülsüketítő sípolást. Megőrjít. És az a legrosszabb, hogy nem tudok magamhoz térni. Ki akarom nyitni a szemeimet, de valami mégis megakadályoz abban, hogy megmozdítsam a szemhéjamat. Ismerős hangokat hallok magam körül és valami melegséget érzek a kezemnél. Tudni akarom, mi okozza, de egyszerűen nem tudok rájönni. A testem egyszerűen nem engedelmeskedik nekem. Nem tudom mozgatni az ujjaimat, a karomat, a lábamat… Semmit. Elcseszett egy érzés ez. A szavakból úgy sejtem, kórházba kerültem, de hogy hogyan, arra nem emlékszem.
- Szerinted rendbe fog jönni? - hallok egy elkeseredett hangot egészen közelről. Egy női hang… Ismerősen cseng. Bess az?
- Bessy… - suttogom magam elé, de szinte egy hang sem jön ki a torkomon. Próbálom kinyitni a szemeim, de nem sikerül. Gyerünk, menni fog. - Bessy… - próbálkozom még egyszer, de ezúttal is csak az agyamban hallom visszhangzani a szavaimat. Szar dolog rabja lenni a saját testednek.
- Biztosan. Louis kemény, nem fogja ennyi ledönteni a lábáról. - Harry! Ő is itt van.
- De ugye nem marad semmi maradandó károsodása? - hallom Niall aggódó hangját. Jaj, ne aggódj haver, megvagyok… Csak épp… Nem tudok beszélni, se mozogni…
- Ennél hülyébb már úgysem lehet. - ez Liam. Most biztosan biztatóan mosolyog a szöszire, de hallom a hangján, hogy igazából iszonyatosan aggódik… Csak fel tudnék kelni… Ekkor éles fájdalom hasít a fejembe és álomba zuhanok.

Napokig ez megy. Az eszemnél vagyok, de még mindig nem akar működni a testem. Jön a fájdalom, bekómálok. Majd felkelek… Fogalmam sincs, mennyit fekhetek bent a krházban, ám egy napon a testem enged. Először néhány ujjamat mozgatom meg, aztán szép lassan sikerül kinyitnom a szemeimet.

- Lou! - néz vissza rám Bessy. Egy halvány mosolyt ejtek felé, bár már ez is fáj. - Hála istennek, hogy felkeltél! - érzem a keze melegségét az ujjaim között. Lassan összeszorítom, bár az is gyengére sikerül. Látom, ahogy könnyes lesz az arca. - Sajnálom, Louis. Emlékszel rám?
- Igen. Nagyon is. - bólintok lassan. - Mi történt? Hogy kerültem ide?
- Baleseted volt. Nekihajtottál egy fának. Az orvos azt mondta, hogy emlékezetkiesésed lehet, mikor felébredsz. Ezért kérdeztem… - mondja szinte már hadarva, hogy alig értem a szavait.
- Na várj… Emlékszem arra, hogy ki vagy, de arra nem, hogy hogyan kerültem ide. - ittlétem alatt végre körbe tudom mérni a környezetemet. Az ablakot vizslatom, de semmi fény nem szűrődik be rajta. - Éjjel van?
- Lou… Napokig kerültelek, mert Lo… Valaki megfenyegetett azzal, hogy ha veled maradok tönkreteszi az életemet. Harry próbált vígasztalni, mire te félreértetted a helyzetet és kocsiba ültél lesokkolt, idegbeteg állapotban. Nekimentél egy fának. - mondandója végére könnyes lesz a szeme.
- Szóval… Nem találkoztunk napokig. Megfenyegettek. Félreértettem egy hülye helyzetet és nekimentem egy fának… - összegzem, mire a lány bólint egyet.
- Így történt.
- Jajj, Bessy. - csóvalom meg a fejem. Behunyom a szemem egy fél pillanatra. - Szóval fenyegetnek… Ki volt az?
- Nem lényeges. - hallom aggódó hangját. Elmosolyodom. Egy bizonyos dal egy sora jut eszembe. Kinyitom a szemeimet és mélyen az övébe nézek.
- „I don't care what people say when we're together” / Nem érdekel, mit mondanak az emberek, ha együtt vagyunk/ - dalolom neki, mire csak elmosolyodik.
- „You know I want to be the one who holds you when you sleep” / Tudod én akarok az lenni, aki melletted van, mikor alszol./ - folytatja. - Happily?
- Az bizony. És hallottam. Végig velem voltál, amíg aludtam.
- Ha hallottad, hogy itt vagyok, akkor nem aludtál. - elkuncogja magát. Van benne igazság. - Nem fáj a fejed?
- Egy kicsit. Visszatérnek az emlékeim? Mármint a balesetről… - érdeklődöm meg és lassam ülő helyzetbe tolom magam, amitől kicsit ugyan megszédülök, de már kijárt a mozgás. Élvezem, hogy újra ura vagyok a testemnek.
- Az orvos azt mondta, hogy csak a rövid távú memóriád sérült. Biztosan meg fogsz gyógyulni. - Ujjaival lágyan simogatja az enyémeket. Lehet, hogy megőrültem, de úgy érzem, ez a kis baleset mot közelebb hozott minket egymáshoz. - Lou, mi van akkor, ha az, aki megfenyegetett, tényleg komolyan is gondolja, amit mondott?
- Hmm. - elgondolkodom. - Szerintem az a kutya, amelyik ugat, nem harap. Ha tönkre akarna tenni, már addig is ügyeskedett volna, amíg velem voltál… Öhm.. Meddig is?
- Két hetet voltál eszméletlen. Január harmincadika van.
- Többnek tűnt… - gondolkodom hangosan. - Szóval nem hiszem, hogy bármi bajod eshetne, amíg velem vagy. Utálkozók mindig is lesznek.
- Lou, a húgod utál.
- Tessék?
- Lottie az, aki megfenyegetett. - csak pislogok rá, tágra nyílt szemekkel. Én ezt nem hiszem el…
- Beszélek vele. - mondom végül. Az lesz a legjobb.
- És ha nem hisz neked? Azt mondta… Szóval azt hiszi, hogy egy pénzéhes kurva vagyok… - még be sem fejezi a mondandóját, elnevetem magam.
- Micsoda? Pont te?
- Hát legalábbis ő így tudja… Meg hogy csak a hírnévre megyek és ezért vagyok veled. - megvonja a vállait. Egy fintor fut át az arcomon. A húgom komolyan ezt feltételezi Bessy-ről? De hiszen pont, hogy ő az, aki visszaél azzal, hogy ilyen híres lett… Miattam.
- Mindegy, ne foglalkozz vele. Én tudom, hogy nem így van és amíg velem vagy, esküszöm az életemre, hogy nem engedem, hogy bárki bántson. - mondom mosolyogva, mire Bess csak elneveti magát. - Mi az?
- Lou… Amikor legutóbb ezt próbáltuk neked elmagyarázni, betörted Harry orrát és nekiszáguldottál egy fának.
- Hát… Biztos nem volt guszta a tálalás. - válaszolom mosolyogva. Ekkor kopogás halatszik, és belép az ajtón egy számomra ismeretlen fiú.
- Szia Jay! - köszönti Bess, kitörő örömmel.
- Szia Bess! Látom, már jobb a helyzet ebben a szobában. - küld felém egy mosolyt. Gyorsan végigmérem. Magas srác, talpig zöldben. Első ránézésre orvosnak hinném, de mikor meglátom a kezében a tálcát, leesik, hogy csak egy ápoló. Furcsa. Manapság egyre több pasi ápoló van a kórházakban.
- Jó reggelt. - mosolygok rá, mikor lerakja a tálcát mellém és megnézi a vérnyomásom. - Azt hiszem, mi még nem találkoztunk…
- Nagyon is sokat találkoztam magával, fiatalember. - elneveti magát. Jonathan Parker vagyok. Én figyeltem rád minden nap… Na meg persze Bess. Sokat beszélgettünk.
- Akkor lehet, hogy többet tudsz rólam, mint én. - nevetem el magam, utalva a kórházi létem előtt lévő utolsó napra.
- Meglehet. Beharapja a száját és felnézve sandít rám. Na ez meg milyen arckifejezés? Ilyet se láttam még. - Mivel már tudsz mozogni, így megkérlek rá, hogy reggelizz. Biztosan nagyon éhes vagy már valami rendes ételre is, nem csak folyékonyra. - mosolyog kedvesen. Ebből az emberből árad a szeretet.
- Jay… Annyira furcsa, az anyukámat is így becézik… Szóval Jay. Mikor engednek ki? - kérdezem, miközben a tálcán lévő egyik szendvicsért nyúlok.
- Ami azt illet, szerintem pár napon belül.
- Egy hét és kezdődik a turné. - pislogok Bess-re, ahogy belém csap a felismerés. - Iszonyat gáz lenne, ha Zayn és én is lerobbannánk addigra.
- Zayn! Tényleg. Mit beszéltél vele? A srácok nem mondták el… - kérdezi mosolyogva, de csak hangos nevetésben török ki.
- Akkor nekem is elmesélhetik, ugyanis nem emlékszem. - vigyorgok rá, mint a vadalma. Nem tudom, miért tartom ezt ilyen viccesnek, de mindenesetre jól esik felszabadultan nevetni.
- Héé, haver! Azt hittem, már meghaltál! - ugrál be az ajtón Niall. Imádom ezt a kiskölyköt.
- Azért ennyire ne örülj nekem! - vigyorgok rá vissza. Sorban megérkeznek a többiek is.
- Én azt hiszem, magatokra hagylak benneteket. - mosolyog rám Jay és belebokszol a vállamba. - Az emlékeid vissza fognak térni.
- És az nekem jó lesz? - lép be az ajtón Harry is. Az orrán nem látszik semmi…
- Mit akarsz? Nem is nézel ki szarul… Magadhoz képest. - vigyorgok rá. Mosolya végig ér az arcán, megjelennek a gödröcskéi is.
- Emlékszel? - kérdezi, már majdnem nevetve.
- Nem, Bess mondta. Tényleg kiütöttelek?
- Átrepültem a kanapén, bazd meg. - már mindannyian fulladozunk a nevetéstől.
- Akkor ez nem tűnt ennyire viccesnek… - mondja Bess és feláll az ágyam mellől. - Megyek, iszok egy kávét. - a homlokomhoz hajol és nyom rá egy puszit. Ahogy kiér a teremből, minden szem rám szegeződik.
- Szóval most rendben vagytok? - kérdezi Niall, a száját harapdálva. Szeme sarkából Harry-t vizslatja. Attl fél vajon, hogy kikelek magamból, ha Lottie szóba jön?
- Tudok Lottie-ról, srácok. - sóhajtok. - Melyikőtöknél van egy telefon? Azt hiszem, van egy kis megbeszélni valóm vele…



Köszönöm, hogy elolvastad!
Ha tetszett a sztori csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ITT
az író, Betti

8 megjegyzés:

  1. Végre!!!! A békülést vártam,nagyon jó rész lett ;) Siess a kövivel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik:) Hamarosan jön! ;)

      Törlés
  2. NYÁÁÁÁ!!!!!!!!!
    Úristen! Hozz új részt!!! <3 Á!! Ez.... rohadt jó rész! :) IMÁDOM! Hozz új részt! Ah... dfuahfusanbcnuasehcnsacn. ❤❤

    Erre csak ennyit tudok írni. ↑

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök ^^ Nem hittem, hogy ennyire fog tetszeni, hisz nincs benne szinte semmi :D ♥♥

      Törlés
  3. Ez nagyon cuki rész! Már várom a következő epizódot!

    VálaszTörlés
  4. Ez nagyon cuki rész! Már várom a következő epizódot!

    VálaszTörlés