I. évad - 15.fejezet


A nevem William Wright. Elcseszett életem van.
Mikor lázadó tinédzser korszakomat éltem, már belecsöppentem a világnak azon részébe, amire nem büszke az ember. Nem tudok szabadulni tőle. Ahogy egyre idősebb lettem, mindvégig féltem, hogy „beleszürkülök” a tömegbe. Mindenkivel jóban voltam, nem akadtak ellenségeim. Féltek tőlem a velem egykorú srácok, pedig egy kézzel szét tudtak volna verni. Mégis én voltam az, akit mindenki tisztelt, még akkor is, amikor valami nagy baromságot csinált.

Jól tudtam, már kiskamaszként, hogy senki nem él sokáig. A szüleink akkoriban mentek tönkre, mikor úgy tíz-tizenegy éves lehettem. Apám szimplán alkoholista volt, anyám pedig ebbe belerokkant. Nem győztük fizetni apám ivászatát. Robert volt az egyetlen ember, akit példaképemnek tekintettem és tekintem a mai napig is. Rob a bátyám. Mindig ott van, ha szükségem van rá.
Kivéve akkor az egy alkalommal, mikor végleg magába szippantott a város sötétebb oldala. Tizenhat évesen kicsaptak a középiskolából, mert rajtakaptak, hogy a suli mögött elszívtam egy cigit. Egy kis zölddel felturbózva. Nem volt lehetőség semmire. Ez akkor azonnali kicsapást jelentett. Nem tűrtek magyarázatot, igazából nem is tudtam volna adni semmifélét.
Mivel hazamenni nem akartam, így nagyjából az utcán éltem. És drogokat árultam.

-Bess szemszöge-
Gyors léptekkel indulok utamra. Ezzel a tempóval két perc alatt kiérek a parkba. Sötét van, a hóeséstől semmit nem látog. A bejáratnál ácsorgok még néhány percig, amikor felbukkan Will. Mosolygok rá, de ő csak trappol felém. Mikor rám néz, kétségbeesést vélek felfedezni az arcán.
- William, jól vagy?
- Követett valaki? - kérdezi a vállaimat megfogva és óvatosan körbenéz.
- Tudtommal senki. - válaszolok értetlenül. Tekintetem megakad Will szemein. Szinte vérben úsznak és egy hatalmas monoklija is van. - Will, ezt hogy…? - nyúlok a szeme felé, de elkapja és megszorítja a kezem, hogy már fáj. - Will, megijesztesz. - elenged. Hátralép kettőt és összeesik.
- Bess, én ezt nem tudom folytatni. - mondja elhaló hangon. Alig hallom a szavait. Odagugolok mellé.
- Micsodát, Will? Miért akartál velem találkozni?
- El szeretném mondani, még mielőtt késő lesz. - mondja hadarva. Értetlenül pislogok rá.
- Mi a baj?
- Egy rohadt drogdíler vagyok Bess. Megint beleestem ugyanabba a hibába, amibe már évekkel ezelőtt is. Mikor idejöttél, abbahagytam. Én se toltam többet, mert tudtam, hogy ott vagy nekem.
- Will, erről miért nem beszéltél soha? - kérdezem és én is körbepillantok. - Figyelj, kelj fel, elmegyünk hozzám és mindent elmondasz.
- Rendben. - sóhajt egy nagyot. Feltápászkodik és elindulunk hozzám.

- Honey! - kiáltom, ahogy kinyitom az ajtót. Will már alig vonszolja magát. Megtámasztom oldalról és bekísérem a kanapéra. Honey lerohan a lépcsőn és ahogy megpillantja a kanapén fetrengő férfit, a konyhába veszi az irányt. Tölt neki egy nagy pohár vizet.
- Köszi. - mondja Will és lehajtja.
- Hallgatlak. - ülök mellé és érdeklődve fürkészem a szemeit.
- Az a helyzet, hogy… A fenébe is, ki akarnak nyírni, Bess! Belekeveredtem egy olyan ügybe, amibe rohadtul nem kellett volna és most tartozom több ezer fonttal az anyagért és ha beledöglök se tudom kifizetni. Az elmúlt hat hónapban megint elkezdtem csinálni... - hidegzuhanyként érnek a szavai. Hirtelen még a szám is kiszárad. Egyrészt az is meglep, amit mond, másrészt pedig sosem láttam káromkodni. Tényleg nagyon komoly lehet a dolog. Eddig Will a jelenlétemben sose volt ilyen. Én mindig azt hittem, hogy ő tipikusan az az anyuci kedvence kisfiú, akinek egész életében semmi problémája nem volt. Ahogy ezt végiggondolom, hirtelen eszembe jut: végig csak megjátszotta magát.
Az egész barátságunk csupán színjáték volt. Hogy tehetted ezt, Will?
Eluralkodik rajtam a düh. A harag. Igen, haragszom Willre, amiért eljátszotta, hogy a legjobb barátom, közben pedig már azt se tudom kicsoda. Egy év elmúltával kell megtudnom, kicsoda is ő.
Elhúzódom tőle.
- Bess…
- Hagyj békén, Will.
- Figyelj, ha most azért nem akarsz velem beszélni, mert ezt csinálom…
- Hazudtál nekem!
- Micsoda?
- Végig csak hazudtál! Sose gondoltam volna rólad, hogy terjesztő vagy. Úgy állítottad be magad egész végig, mint egy normális, jól menő üzletember! A barátságunk is csak a sznjátékod része volt?
- Nem, Bess… Nem…
- Tűnj innen! - a falak visszaverik a visszhangot. Könnyeim potyogni kezdenek. Idegesen mutatok az ajtóra. Will sóhajt egyet.
- Tudod, olyan vagy mint a homok. - feláll és az ajtó felé sétál. Mielőtt még kilépne azon, visszafordul. - Próbálok beléd kapaszkodni, de kifolysz a kezeim közül. - az ajtó becsapdik mögötte. Honey csak pislog.
- Bess, ez mi volt?
- Fogalmam sincs. - mondom és lerogyok a kanapéra. - Azt hiszem, most kezd kicsúszni minden a kezeim közül. - ezt már inkább csak magamnak jegyzem meg, mint a húgomnak.
- Tegyél ellene. - mondja és a fürdő felé indul. - Gondold át. Békülj ki Will-el. Szerintem csak nem akarta, hogy aggódj érte. - elgondolkodom Honey szavain. Lehet, hogy igaza van. Nem kellett vele ennyire elutasítóan viselkednem. A konyhába megyek. Csinálok magamnak egy nyugtató teát. Észre se veszem, és Honey már végzett is a fürdéssel. - Megyek, lefekszem aludni. - felkapom a fejem.
- Oké. - vonom meg a vállam.
- Jobban tennéd, ha te is pihennél. - mondja mosolyogva és felugrál a lépcsőn.
- Lehet. - mondom magam elé.

Másnap délben keltem fel. Sok volt nekem a tegnap. Ki kellett pihennem. Felülök az ágyban. Ásítok egy nagyot. Néhány percig még a szemem dörzsölve gondolkozom az elmúlt napon. Végül kikelek az ágyból. Lefele indulok a lépcsőn. Az egyik lépcsőfoknak a szélére sikerül rálépnem és majdnem lecsúszom róla, de sikerül megkapaszkodnom, hogy ne veszítsem el az egyensúlyom.
- Ez se lesz az én napom. - állapítom meg. Honey már lent van. A konyhában tesz-vesz.
- Jó reggelt, Bess! - köszön mosolyogva. Hihetetlen ez a lány.
- Szia! - mosolygok vissza.
- Louis keresett, de mondtam neki, hogy alszol. Azt mondta, hogy majd visszanéz később.
- Mikor? - ámulok el.
- Úgy egy órája. - néz a faliórára a húgom.
- Mit akart?
- Nem tudom, nem mondta. Gyere, csináltam reggelit. - mondja és az ebédlőasztalhoz visz két tányért, telepakolva mindenféle finomsággal.
- Köszike. - mondom, de nem tudom kiverni a fejemből Will-t. Odamegyek az egyik székhez. Az agyam pörög, mintha muszáj lenne. Végiggördül egy könnycsepp az arcomon.
Nem, nem szabad. Honey nem láthatja, hogy sírok. Még egyszer nem. Leülök és éppen az egyik szendvicsbe harapnék, mikor csöngetnek. Akaratlanul is elmosolyodom. Tudom, hogy Louis lesz az, de ahogy kinyitom az ajtót, jókedvem elpárolog. Nem az áll az ajtó túloldalán, akit vártam. Edward az.



Köszönöm, hogy elolvastad!
Ha tetszett a sztori csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ITT
az író, Betti

6 megjegyzés:

  1. Mi lesz Willel? Mimimimimimi? Úristen, kíváncsi vagyok,folytasd!! *.*

    VálaszTörlés
  2. omg! tudod h imadom a blogod..de miert itt kellett abba hagyni? hmmmm? kiwi waok ra h mit akarhat :) siess a kowiwel pls :) :P

    VálaszTörlés
  3. nagyon varom mar a kovit!;)

    VálaszTörlés
  4. mikor jon mar a kovetkezo resz??:D mar nem tudok varni!!!!

    VálaszTörlés