I. évad - 6.fejezet


Honey-val felállítjuk a fánkat. Sok tanakodás után úgy döntöttünk, hogy a konyha és a hálószoba közötti részen kap helyet és nem a kanapé mellett. Már épp díszíteni kezdjük, mikor a telefonom megcsörren. Odaadom a húgomnak az épp kezemben lévő díszt és a nekikezdek felkutatni a mobilomat. Meg is találom, a kanapé egyik párnája alá csúszva. Ismeretlen szám.
- Tessék, Lewis. - szólok bele. A vonal másik végén ismerős hangot hallok, kicsit érthetetlenül. Mivel nem vagyok benne biztos, ki is az, inkább rákérdezek. - Kivel beszélek?
- A főnököd, Bess. A főnököd vagyok. Be tudsz jönni? - lefagyok. Karácsonykor be akar hívni dolgozni? Na nem.
- Ne haragudjon, de már programom van. - rápillantok a karácsonyfát díszítő húgomra. Olyan vidám, annyira boldog, de tudom, hogy nincs választásom. Muszáj lesz bemennem.
- Ha ma nem jön be, vegye úgy, Miss Lewis, hogy ki is rúgtam. - szinte hallom, ahogy mosolyra húzza a száját. Mit fog szólni Honey? Egyáltalán itt hagyhatom pár órára egyedül? Miért pont ma kell ezt csinálnia ennek a féregnek? Undorodom tőle. - Várom a válaszát. - zökkent ki a hang a gondolkodásomból.
- Megyek. -mondom megadóan és lerakom a telefont. Honey-hoz fordulok, aki visszanéz rám, kezében egy szaloncukor.
- Hova kell menned? - kérdezi. Sóhajtok egyet.
- Dolgoznom kell. Sajnálom, a főnököm behívott és azt mondta, hogy ha nem megyek be, kirúg a munkahelyemről.
- Ne már. Ne menj be.
- Muszáj, vagy nem lesz állásom. -
mondom és veszem a cipőmet. - Figyelj, van kaja a hűtőben. Csak meg kell melegítened. Próbáld meg nem felgyújtani a házat. - mosolygok. - Az ajándékokat majd elintézzük, ha hazaértem, rendben?
- Oké. Vigyázz magadra, Bess. - odaugrál hozzám és megölel. Felveszem a kabátomat is és már nyitom is az ajtót. Odakint szakad a hó. Minden le van fagyva, életveszély lesz így beérnem, de elindulok.

A hatalmas épület elé érve meglepődötten látom, hogy alig ég pár villany. Gyanús. Semmi kedvem nincsen bemenni, és a megérzéseim is azt mondják, hogy most azonnal forduljak meg és induljak haza, de a fülemben csengenek a főnököm szavai. „Vegye úgy, Miss Lewis, hogy ki is rúgtam.” Még pár másodpercig nem mozdulok.
- Bess, muszáj indulnod valamerre. - mondom hangosan magamnak. Megrázom a fejem és elindulok be az épületbe. Az ajtóhoz érve meglepődve veszem észre, hogy az zárva van. - Mi a…? - letörlöm a párát a sötét üvegről és benézek. Odabent ég a villany és egy alakot látok, aki sietve, botladozva lépked felém. Akaratlanul is hátrahőkölök. Ahogy közelebb ér, látom, hogy a főnököm az, de már nem szomjas. Kinyitja az ajtót, és hív befelé, de nem mozdulok. Minden porcikám azt súgja, hogy menjek innen.
- Bejön végre, vagy utalhatom az utolsó fizetését? - erre a mondatra hihetetlen harag fog el. Hogy képzeli, hogy csak így ugráltathat? Az állásomat nem veszthetem el. Nem fogom tudni fizetni a lakásomat, se semmi mást. Nem fogok tudni hazautalni anyumnak pénzt, hogy segítsen Honey-nak, nem fogok hirtelen új állást találni. Belépek az ajtón. - Na végre. - idegesen bevágja mögöttem azt, de nem csukódik be. Visszapattan és résnyire nyitva marad. Inkább nem szólok semmit. Megragadja a csuklómat és elindul az irodák felé.
- Miért hívott be, uram? -kérdezem, miközben próbálom kiszabadítani kezemet a szorításból. - Elengedné a kezem? Ez már kezd fájni. -megállunk, odaránt maga elé. Odahajol az arcomhoz és ezt mondja:
- Nem. Nem engedem el a kezedet. - Arcomon érzem a borgőzös leheletét. Vigyorog. Hátamon végigfut a hideg. Hogy a fenébe tudnék innen kimenekülni? Körbenézek. Nem látok senkit, akinek kiabálhatnék, egyedül vagyok ezzel az állattal.
- Miért hívott ide? - kérdezem, de még mindig próbálom kihúzni kezemet a szorításból. Az nem enged. Az én erőm lassan gyengül az övéhez képest, sőt, úgy érzem egyre erősebb a szorítása.
- Hát nem egyértelmű? - vigyorog és a nyakamhoz hajol. - Itt és most meg foglak dugni. Tudom, mennyire szükséged van pénzre. Ha azt akarod, hogy még legyen munkád, hagyod magad. Ha szabadulni próbálsz, elintézem, hogy soha többet ne kaphass munkát Londonban. Felfogtad? - köpni-nyelni nem tudok. Csak bámulok magam elé. Mekkora egy patkány. Vajon hány alkalmazottjával csinálta már ezt? Az a sok megtört arc, akikkel az elmúlt egy évben találkoztam.. Vajon ők is mind keresztülmentek ezen? Nem mozdulok. Eszem ágában sincs hagyni magam. Elhatározom, hogy meg fogok szökni ettől a fasztól. Nem érdekel, ha kirúg, ha nem lesz soha többet Londonban munkám. Majd átköltözöm máshova, amíg meg nem találok valami állást, visszaköltözöm anyumhoz. De mit csináljak? Emberünk teljesen részeg, egy izomkolosszus, hogyan szabadulhatnék tőle, ha még a szorításából se tudtam kiszabadulni?
- Miért csinálja ezt? - kérdezem tőle. Próbálom húzni az időt, hogy kitalálhassak valamit. Valamit.. Nyitva van az ajtó, ha csak egy fél percre is ki tudnék innen szabadulni, elmehetnék telefonálni. Igen, ez az!
- Azt hittem, okosabb vagy. Azóta pályázom rád, mióta idejöttél, kicsilány. - megnyalja a szája szélét. Elfog a hányinger. Lassan odalökdös az egyik irodaasztalhoz és leszorítja a kezeimet.
- Várjon, ki kell mennem a mosdóba! - jobb ötletem nincs. Talán megenyhül.
- Nem hiszek neked. - nevet és már szinte kitöri a karomat. Béna vagy Bess, gondolkozz!
- A legközelebbi mosdó fent van az emeleten, majd gondolja, hogy kiugrom a másodikról? - Persze, hogy van a földszinten is, de amilyen idióta, talán beveszi.
- Nem engedlek sehova. - érzem, ahogy a csuklóm lassan felmondja a szolgálatot.
- El fogja törni a kezem, csessze meg! -ordítok és a lábaimat is bevetem a szabadulásom érdekében. Hatástalan. Hosszú percekig próbálom lerúgni magamról a tagot, de semmi. Elfáradtam. Nincs több energiám. Szemeimből könnyek potyognak. Elengedi a kezem, amiben már ahhoz sincsen erőm, hogy megemeljem. - Hagyja abba. - motyogom elhalt hangon. Nem mond semmit, csak vigyorog és letépi rólam az ingemet. Az ájulás határán vagyok. Engem itt és most meg fognak erőszakolni. Nem akarok gondolni rá. Összeszorítom a szemeimet. Az első kép, ami bekúszik a szemeim elé, Louis hihetetlenül gyönyörű szemei. Az arca. A mosolya. Kinyitom a szemem. A főnököm már épp a nyakamhoz közelít a szájával, egyik kezével a nadrágján keresztül simogatja magát. Már a látványa is elborzaszt. Inkább újra összeszorítom a szemem. Hangokat hallok. Férfi hangot. Azt hiszem, képzelődöm, de hirtelen már nem nyom semmi az asztalhoz. Résnyire nyitom a szemem. Will rángatta le rólam. Kábán bámulok rá, szemeiben látom az aggódást és a dühöt egyszerre.
- Engedj el, te idióta! - Will keze között kapálózik a főnök. - Ezt nem hagyom annyiban! Ki foglak rúgni mindkettőtöket!
- Felmondok. És Bess is felmond. Magával pedig találkozunk a bíróságon. - megerősítésképp Will a szemeimbe néz. Egy pillanatra megtorpanok. Feltolom magam és próbálok egyenesen állni.
- Én… Én is felmondok. - suttogom, szemeim összezárulnak és az utolsó dolog, amit a külvilágból érzékelek, az a padló, amihez a fejem csapódik.

Louis áll előttem. Hátranézek, mögöttem a volt munkahelyem széttört ajtaja. Az épületet borító temérdek ablak mind betörve. Körbenézek. Az addig rendezett, tiszta helységből most alig lehet felismerni valamit. Mindenhol papírok, íróeszközök, laptopok hevernek. Ránézek Louisra.
- Te csináltad ezt? - kérdezem. Bólint. Pillantásom a kezeire téved. Ökölbe szorítva tartja, ujjairl vér potyog. - Miért?
- Miattad. - mondja, majd elindul felém. - Sajnálom. - a földre szegi tekintetét. Egy könnycsepp végzi a padlón, ami szétterülve pirossá változik. Leguggolok, hogy megvizsgáljam, ám ahogy felnézek, Louis nincs sehol.

A fejem iszonyatosan fáj. Szédülök és hányingerem van. A szemeimet csak alig merem kinyitni. Résnyire emelem pilláimat. Felmérem a tartózkodás helyemet. Hófehér csempe. Hideg falak, egy szekrény. Kórházban vagyok. Feltolom magam ülőhelyzetbe, ami noha először jó ötletnek tűnt, most már bánom. Még jobban megszédültem. Forog velem a világ. Arra, hogy felkeljek, ne is gondoljak. Oké, Bess, menni fog. Próbálom biztatni magam és levegővételeimet lelassítom. Nagy levegő, lassan kifúj. Ezt megismétlem még párszor. Nagyjából már jól érzem magam. Az álmomra gondolok. Miért pont Louis? Miért pont azon az átkozott helyen?
- Szia Bess! Borzalmasan nézel ki. - áll meg az ajtóban Will. Mellette Honey kukucskál be.
- Will! Nem is tudom, mit kezdenék nélküled! - mosolygok rá. A húgom odaszalad az ágyhoz és megölel. Tekintetem akaratlanul Will kezére téved. Véresek az ujjai. Észrevette, hogy nézem, gyorsan elővesz egy zsebkendőt és megtörli.
- Ne aggódj, ez a sajátom. -magyarázkodik teljes nyugodtsággal.
- Honnan tudtad, hogy bent vagyok?
- Felhívtalak és Honey vette fel a telefonodat. Ő mondta, hogy behívtak dolgozni. Nem tetszett a dolog, és inkább utána jártam a dolognak.
- Imádlak. - dőltem neki az ágyamnak.A tervem, hogy kimegyek és felhívok valakit, immáron nevetségesnek látszott, lévén hogy végig otthon volt a telefonom. - Megmentettél. - Suttogtam és éreztem, hogy ismét úrrá lesz rajtam az álmosság. Engedtem neki. Ismét az irodában voltam, ismét Louis állt előttem. Újra és újra azt ismételgette, hogy „Miattad.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése