I. évad - 5.fejezet




Honey egész hazaúton csak áradozik és meséli, mi történt, mintha nem lettem volna ott. Igazából még én magam sem tudom feldolgozni, hogy mi volt ez az egész. Váratlanul jött és ahogy érkezett, olyan gyorsan el is szaladt az az idő, amit ezekkel a srácokkal töltöttünk. Már nem is figyelek arra, amit Honey mond. Harry szavai járnak a fejemben. Az ujjaim fájni kezdenek. Jesszusom, ilyen erősen szorítom ezt a könyvet? Engedek rajta, bár félek, hogy kicsúszik a kezeim közül. „Úgy sejtem, találkozunk még”… Eddig szerencsém volt, de most hogyan tovább? Hiszen nem is ismerem őket. Csak egy lány vagyok abból a hihetetlenül sok rajongóból. Amíg ezeken a dolgokon gondolkodom, a házam elé érünk. Idegesen kotrom ki a táskámból a kulcsot. Persze, hogy a legalján van. Nagynehezen megtalálom. Ügyetlenül próbálkozom, de végül sikerül kinyitnom az ajtót. Előre engedem Honey-t, aki még mindig csak mondja. Észre se vette, hogy nem tudok figyelni rá. Gondolataim egész máshol járnak. Lerakom a táskámat a bejárati ajtó mellett álló cipősszekrény tetejére. Leveszem a sálam és a kabátom. Felakasztom. Ugyanígy tesz Honey is. Ledobja bakancsát és ráveti magát a kanapéra.
- Hihetetlen vagy. - mondja.
- Tessék? - nézek rá, miközben épp a cipőmmel szenvedek.
- Azt se tudtad, hogy léteznek, de lepacsiztál velük.
- Hát… Bevallom, az egyik sráccal már találkoztam. Igaz, hogy csak futólag, de…
- Miket beszélsz? Harryvel, ugye?
- végszóra az én Harrym is megérkezik. Dörgöli magát a lábamhoz.
- Nem rólad volt szó, kincsem. -nevetek és felveszem a cicát a földről. - Nem, nem Harry volt az.
- Pedig úgy viselkedett veled, mintha már ezer éves haverok lennétek.
- Az a vicc,Honey, hogy nekem is úgy tűnt, mintha tényleg ezer éves haverok lennénk.

- És melyikükkel találkoztál akkor? - kérdezi érdeklődve. Szemei csillognak. Meglengetem a könyvet. - Louis! - csap rá a homlokára.
- Louis. - olyan megnyugtató kimondani ezt a nevet.
- Na és, tetszik? -húzogatja a szemöldökét.
- Nem. Igen. Nem tudom. Lehet. - érzem, hogy fülig vörös vagyok, mint egy rák. Inkább elfordulok, mielőtt Honey meglátja. - Főzök egy teát. Kérsz?
- Ez kérdés volt? Van valami kaja itthon?
- Van, ne aggódj
. -nevetek.

Eltelik két nap. Három nap. Négy nap. Mire észbe kapok, már szenteste napja van. Az ebédlőasztalnál ülök. Épp a Louis-tól kapott könyvet nézegetem.. Vagyis inkább a rajzokat benne. Néhány kis firka megmosolyogtat. Szinte minden oldalon van valami. Harry felugrik az ölembe. Elhelyezkedik, majd dorombolva elalszik. Dorombolásának ritmusa megnyugtat. Honey szemét törölgetve jön ki a hálószobából.
- Bess, tudod, hogy milyen nap van ma? - kérdezi. Felnézek a könyvből, majd hirtelen a fejemre csapok. - Bizony. Van karácsonyfád?
- Van, de csak mű. Viszont van mellé illatosítóm, amitől olyan, mintha igazi lenne. Felállítjuk? - mosolygok rá. Kishúgom hirtelen elfelejti, hogy frissen kelt fel. Szemei csillognak. Leszaladok a lakáshoz tartozó pincébe. Az eszméletlenül sok doboz között matatva próbálom megkeresni azt az egyetlent, amiben a karácsonyi cuccok vannak beledobálva.
- Hol vagy már? Hova rakhattalak? - kérdezgetem magamtól. Néhány dobozt átkutatva végül megtalálom a díszeket. - Ez az! De hol a fa? - körbenézek. Sehol nem látom azt a dobozt, pedig mindenhol megnézem. - Ne csináld ezt. Tudom, hogy itt vagy valahol.
- Bess! - hallatszik a pince bejáratánál Honey hangja. - Élsz még?
- Élek, de nem találom a fát. Úgy látszik, el kell mennünk venni egyet. - sóhajtok. Honey viszont csak vigyorog. Újabb okot találtunk arra, hogy bejáruk London közeli utcáit. Nagyjából fél órája sétálunk, mire megtalálunk egy faárust.
- Nézd Bess! Vigyük el azt! - mutat Honey egy hatalmas fára, ami ránézésre se férne be a lakásomba. Nevetek rajta.
- Ezt komolyan gondoltad? - azon gondolkodom, hogy mi késztethette a húgomat, hogy angolul beszéljen. Csak mosolygok rajta.
- Olyan szép! Már el is képzeltem, hogy hogyan fogom feldíszíteni. - Lelkendezik. Én pedig már gondolatban hatszor elköltöztem abból a lakásból. Oké, aránylag jó helyen van, de iszonyatosan kicsi. Belemerülök gondolataimban, mire rádöbbenek, hogy el akarok költözni.
- Keressünk valami kisebbet, Honey. - mosolygok rá.
- Esetleg ez nem tetszik? - hallatszik egy ismerős hang a hátam mögül. Megfordulok, mire egy zöld szempárral találom szembe magam. Maga mellett tart egy nagyjából a mellkasáig érő karácsonyfát. Zöld tűlevelei szinte ragyogtak, olyan szép zöldek voltak.
- Szia Harry. - mosolygok. Ahogy kimondom ezt a nevet, Honey is megpördül, majd mikor meglátja egyik kedvenc énekes pacsirtáját, majd' elájul.
- Szia! Mondd csak, Honey jól érzi magát? -mutat rá a húgomra. - Hát így vigyázol rá?
- A szívrohamait, amiket nagyjából ti okoztok neki, nem tudom kordában tartani. Főleg ha állandóan belebotlunk valamelyikőtökbe.
- Elnézést kérek. - nevet. - Na, akkor? Ez a fa?
- Aranyos. El tudnám képzelni nálam. De ezt nem te nézted ki magadnak? - kérdezem. Honey is nagyjából összeszedi magát.
- Ez tökéletes lenne. - mondja Harryre mosolyogva. Odanyújtja nekem a fát. Elveszem tőle és elmegyek, hogy kifizessem. Mikor visszaérek, Honey és a fiú nevetnek.
- Mi ilyen vicces? - lépek oda az immár behálózott fával.
- Az, hogy Honey nagyon sok szavamat nem érti, és szép félreértések tudnak kerekedni. Például az ablak szóra azt hitte, hogy az operációs rendszerről beszélek neki.
- Majd beíratom egy angol nyelvtanfolyamra. Mehetünk, Honey?
- Boldog karácsonyt, Hazza! - köszön mosolyogva a fiúnak.
- Nektek is lányok! - integet.
- A srácoknak is. - mondom mosolyogva, mire Harry is mosolyog. Tudhat valamit?
- Átadom. Sziasztok!

Hazacipeltük a fát. Mire a lakásom elé érünk, már véglegesen eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, elköltözöm. Honey jókedvűen ugrált mellettem én meg meghaltam a fa súlya alatt. Kell lennie valami mindenhez közeli kis lakásnak, ami tökéletes lenne. Egy olyan kis kuckóban szeretnék élni, amiben érzem, hogy önmagam lehetek, ami erről a helyről nem mondható el. Hideg falak, furcsa szomszédok, akiket még ittlétem alatt jó, ha kétszer láttam. Ránézek az egyik szomszédom ablakára. Se fény, se semmi nem szűrődik ki onnan. Lakik itt egyáltalán valaki? Honey vidám kacagása ránt vissza a valóságba. Hirtelen fordítom tekintetem rá.
- Bess, hova állítsuk a fát? - kérdezi, miközben nyitja nekem az ajtót.
- Szerintem a kanapé mellett tökéletes helyen lenne. - mosolygok rá, de gondolataim visszaugranak Harry-re. Vajon legközelebb melyikükkel futok össze csak így spontán?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése